Gál Tamás

Gál Tamás Liszt-díjas, Érdemes Művész a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar örökös tiszteletbeli művészeti vezetője.

Hatéves korában kezdte zenei tanulmányait, először hegedülni, majd kilencévesen zongorázni tanult. A tanulást a debreceni konzervatóriumban folytatta, ahol még felvette a zeneszerzés és a harsona szakot is. Felsőfokú zenei tanulmányait Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezetés szakán kezdte, majd egy évvel később felvette a karmester szakot is. Mesterei Zámbó István, Maklári József, Kórodi András és Lukács Ervin voltak. A karvezetés szakon 1984-ben, majd 1985-ben a karmesterképző szakon diplomázott. Karmesteri munkáját 1985-ben Pécsett kezdte a Pécsi Szimfonikus Zenekar karmestereként. Közben, 1986-tól kezdve több éven át a Nyírbátori Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábor művészeti vezetője volt. 1988-ban elhagyta Pécset, és a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője lett. Ekkor kezdett tanítani a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző tanszakán adjunktusként, majd 2001 őszétől docensként. Folyamatosan meghívott karmestere az ország jelentős szimfonikus zenekarainak, a Berlini Szimfonikus Zenekarnak, a Zágrábi Szimfonikus Zenekarnak és a Németországban működő Filharmonia Hungaricának. Vendégkarmesterként rendszeresen visszahívják Tajvanba is. Összességében több mint harminc országban vezényelt a világ számos pontján. Több kortárs mű bemutatója fűződik nevéhez. Vezette a Zeneakadémia szimfonikus zenekarát is.

Rázga Áron

1980-ban született Békéscsabán, zenész családban. Zenei tanulmányait is itt kezdte a Bartók Béla zeneiskolában, majd ugyanezen intézmény szakközépiskolájában érettségizett. Tanárai Cziriák Zoltánné, majd Farkas Pál voltak. 2006-ban szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetem egyetemi zongora szakán dr. Kerek Ferenc növendékeként, majd 2009-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongorakísérő-korrepetitor szakára járt. A 2003-as debreceni Rahmanyinov zongoraversenyen első és különdíjat kapott.

Jelenleg egykori iskolája, a Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára. Rendszeresen fellép különböző zenei formációkban Békés vármegyében. A Békéscsabai Jókai Színházban számos színpadi darabhoz adja szakmai tudását zenei vezetőként. Szűkebb hazája egyik legfoglalkoztatottabb zongoristája. A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar karmestereként 2023 augusztusában lépett először színpadra.

COPYRIGHT © 2023 Békés Megyei Szimfonikus Zenekar |
Minden jog fenntartva

COPYRIGHT © 2023 Békés Megyei Szimfonikus Zenekar |
Minden jog fenntartva