– Ön szerint miért fontos manapság a zene? Mi a szerepe napjainkban?

– A zene régebb óta létezik, mint a nyelv: a gyerekek előbb énekelnek és táncolnak, mint beszélnek. És előbb táncolnak, mint járnak! Az a baba, aki nem tud még felállni, már réges-régen reagál a zenére a testével. Az ember és ember közötti kapcsolatok, a kommunikáció alapja. Ha visszamegyünk az ősi időkbe, ez egy rítus volt – és milyen érdekes, hogy a rítus és a ritmus szó között csupán egy hang a különbség! A mai szórakozóhelyeken (amellett, hogy egyre gépibb zenét hallgatnak), szintén használják a ritmus eufórikus hatását – ez visszavezethető az ősi, népi és nomád törzsi zenékhez. Van még egy megközelítés, amit nagyon fontosnak tartok. Kétféle alapja van a zenének, az egyik az énekből ered, ahol az emberek elmesélnek valamit – általában érzelmes dolgokat –, amihez nem kell táncolni, és van az a táncos karakter, ami alapvetően hangszeres zene és táncoltak rá, melyekre olykor természetesen énekelhettek is. Ez lehet a komolyzene alapja – és a hangszeres zenén a népzenén át a könnyűzenéig igaz ez. Az együtt zenélés pedig egy igazán különleges dolog, s ez egyben a muzsikus és közönsége közötti kapcsolatot is megteremti. A zene a világ két legtávolabbi pontján élő embereket is könnyedén összeköti – ugyanígy az együtt éneklés és táncolás is egészen párját ritkító hatású. Ami miatt minden eddiginél fontosabb a zene ma: az internet segítségével mindenféle zenéhez hozzájuthatunk… kivéve az élő zenét. Az élő zene egyre inkább felértékelődik: minden egyébnél erősebb érzelmi tartalmat és feltöltődési lehetőséget hordoz ugyanis! Sokan gondolják, hogy a zenének nincs jövője és minek zenét tanulni, de az igazság pont ennek az ellenkezője:

– A „Tudja meg az egész világ” program Kelemen Barnabás nevéhez kötődik. Milyen törekvés hívta életre?

– Azért fontos ez a misszió, mert kevesen tudják azt a tényt, hogy a legnagyobb zeneszerzők a 19. század második felében kizárólag magyar hegedűművészeknek komponálták, dedikálták a hegedűversenyeiket. Brahms hegedűversenye és kettősversenye, Dvorák, Schumann és Bruch hegedűversenye egyaránt Joachim József számára íródott. Csajkovszkij az egy darab csoda-versenyművét Auer Lipótnak ajánlotta; Vecsey Ferenc tizenhárom éves volt, amikor meghallotta Sibelius, és a zeneirodalom egyik leggyönyörűbb hegedűversenyét neki komponálta! De ha átugrunk a 20. századba, Bartók az összes versenyművét magyar hegedűművésznek írta: Székelynek, Szigetinek, Geyer Stefinek… Arányi Jelly számára pedig Ravel Tzigane-ja íródott, ami a Bolero után talán a leghíresebb alkotása. Ez egy olyan sor, amit ha külön-külön mesélünk egy zeneszeretőnek, akkor bólogat, hogy „ja, igen!”, de amikor egymás után, sorozatban elmondom ezeket, szinte mindenki elcsodálkozik. Ez egy párját ritkító tény, és szinte senki nincs tisztában ezzel! A mi felelősségünk felhívni rá a világ figyelmét – és tudnia kell mindenkinek, hogy ez nem véletlenül alakult így! A magyar hegedűiskolát Böhm József alapította. Budapesten született, és Auer Lipótnak, Joachim Józsefnek, Reményi Edének, Flesch Károlynak és a fiatal Hubaynak is tanára volt. Beethoven 9. szimfóniájának az ősbemutatóján Böhm József volt a koncertmester! Gondoljunk csak bele: már semmit nem hallott a komponista: az egész koncertet ez a zseni, fiatal hegedűs koncertmester vezette! Az ő munkásságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Ha több hegedűművész adná elő a versenyműveket, akkor csupán egy koncertsorozat lenne a többi mellett, így viszont, hogy én játszom mindet, bizonyára jobban felfigyel rá a zenei világ.

– Ha csak az egyik hegedűversenyt játszhatná el Békéscsabán, melyiket választaná?

– Ha a világ bármely pontján egyet választhatnék, akkor azért mindig Bartók-hegedűverseny jut az eszembe. Még mindig nem játsszák eleget, bár már elmondható, hogy a nagy versenyeken egyenrangúan jelen van a döntőkben.  Szingapúrban, a világ legjelentősebb hegedűversenyén jártam, és természetes volt, hogy a három legjobb egyike Bartókot játszott, sőt, a győztes is, és a legjobb hatban két versenyző is Bartók-hegedűversenyt játszott. De a Szólószonáta és a hegedű-zongoraszonáták is jelen vannak már a megmérettetések repertoárjában. Visszatérve a Bartók-hegedűversenyre: annyira a magaménak érzem, annyira anyanyelvemnek érzem, hogy nagyon remélem, hogy egyszer azt is eljátszom majd Békéscsabán!

– Mit üzen a viharsarki közönségnek?

– Azt üzenem a békéscsabaiaknak, hogy a kedves szülők minél korábban juttassák el a gyerekeiket olyan közegbe, ahol élőben hallhatnak hangszeres zenét! Az a lényeg, hogy a gyerekeknek a szívét-lelkét ki kell nyitni már icipici korban, ez bölcsődés és óvodás korban lenne a legideálisabb, hogy utána bennük megszülessen az a vágy, hogy szeressenek kapcsolatot teremteni a hangszerekkel. Csodák a zeneiskolák Magyarországon, és a békéscsabai is egy valóságos gyöngyszem, ahová el kell vinni az óvodás gyerekeket a nyílt napokra, és meg kell lássák, hogy micsoda odaadó tanárok dolgoznak szerte az országban. Ez egy olyan rendszer, egy olyan hálózat, ami ritka kincs ma már a világon. Amit Kodály Zoltán teremtett, azt nemhogy leépíteni kellene vagy átalakítani, hanem tovább fejleszteni! Az együtt-zenélés, együtt-éneklés, együtt-táncolás a személyiséget olyan mértékben és minőségben gazdagítja, mint semmi más! Ezt kívánom a békéscsabaiaknak – és várom a családokat is április 18-ai koncertemre!