Zenekarunk 1986-os Hamaoka-i koncertjének helyszíni felvétele a képen látható kazettán került elő nemrégiben. A felvételt a japán szervezők adták ajándékba a zenekari tagoknak, s az most digitalizálva meghallgatható az alábbi zenelejátszóban:
Fejes Antal visszaemlékezését F. Pálfy Zsuzsa jegyezte le.
„A szimfonikus zenekar történetének egyik legrangosabb, külföldi útja volt a MR Gyermekkórusával közös, japán turné 1986 májusában. Maga az utazás Yokohama-i célponttal 5 napot vett igénybe: Bp-Moszkva/Seremetyevó repülőút, Moszkva/Domogyedovo-Habarovszk repülőút, Habarovszk- Nahodka 2 napos vonatút, Nahodka-Yokohama ősrégi, szovjet hajóval 2 napos út (ez a hajó néhány év múlva elsüllyedt a híradások szerint). Érkezéskor baráti fogadtatásban részesítették a magyar delegációt, a zenekar tagjai családoknál nyertek elhelyezést, ahol a legnagyobb, japán kényelemmel és szokásokkal ismerkedhetett mindenki. A zenekar és a kórus közös műsorait Sugár Miklós karmester vezényelte, még egy japán kortárs zeneszerző műve is bemutatásra került, amellett elhangzott Berlioz: Rákóczi indulója, Strauss: Kék Duna keringője, melyek igen nagy sikert arattak. A Botka-Csányi házaspár a legnagyobb szeretettel és összetartó erővel fogta egybe a fiatal kórustagokat, szakmailag és emberileg példamutató volt mindenki számára. Műsorukban pedig Kodály és Bartók legszebb, gyermekkarra írott kórusműveit tolmácsolták. A japán vendéglátók színes szabadidő programokról gondoskodtak, iskolákba, óvodákba vitték az Ambrus Zoltánné, valamint Botka Valéria-Csányi László vezette, 110 tagú magyar delegációt. Tokióban, Yokohamában és Hamamatsuban sok élményben volt része a csapatnak. Többek között a Yamaha-zongoragyár minden gyártási folyamatát lehetett követni Hamamatsuban, de a legérdekesebb történet, ami egyáltalán nem a zenéhez kapcsolódik, a delegáció látogatása egy kisváros különleges objektumában, amire a japánok nagyon büszkék voltak. Mindenki azt hitte, hogy egy modern, tízemeletes kórházba érkezett, csupa üveg, gyorsliftekkel, szabad kilátás, tökéletes higiénia, és a legfelső szinten derült ki, hogy 1986-ban, egy ultramodern szemétégető bázison álmélkodhattak az Európából érkezők. A magasban, üvegablakokon keresztül követhették az érdeklődők, hogy a robotkarok mint emelik fel és rakják a kohóba az összegyűlt szemetet. Semmi kellemetlen mellékhatást nem lehetett tapasztalni! A japán emberek roppant szorgalmasak, igényesek a tisztaságra, az otthonukban már belépéskor papucsra cserélik az utcai cipőt, de mindez kevés, mert a mellékhelyiségekben ezt is újabb papucsra kell felváltani. A ház asszonya – ahol jelen írás tudósítója Dinnyés Pista igazgatóbarátjával megszállt – az esti, használt koncertingeket nem tudni, mikor és hogyan tette, de reggel, ébredéskor már patyolat tisztán, kivasalva, mosolyogva adta muzsikus vendégei kezébe. A japán-magyar barátságnak köszönhetően visszautazáskor, napfényes időben, a vendéglátók 1-1 színes, kreppapírből készült gombolyagot adtak minden magyar kezébe, és a göngyöleg másik vége a japánok kezében maradt, így szállt fel a csapat a hatalmas, tengerjáró hajó fedélzetére. A hosszú szalag a hajó elindulásakor jelképesen egyre hosszabbra húzódott a parton lévők és az elutazók kezében, míg végül elszakadt… Sayonara! Sayonara! – hangzott mindenfelől, Viszontlátásra, viszontlátásra, köszönjük!”