– Kisgyermek korától áthatja az életét a muzsika. Mesélne azokról az időkről, amikor szülei beíratták a tarhosi Énekiskolába?

– Újkígyósi gyerek voltam, a háború szele odáig nem ért. A vasárnapi miséken ministráltam, kívülről fújtam a katolikus énekeket; szabadidejében édesapám gyakran hegedült. Szüleim korán felismerték zenei hallásomat, de ma sem értem, hogyan mertek nyolcéves koromban elvinni egy olyan bentlakásos iskolába, ahol a körülmények akkor nagyon kezdetlegesek voltak.

   Tarhos mégis legenda lett, ez Gulyás György tűzön-vízen keresztül megvalósított, zenei és közösségnevelő munkásságának köszönhető. Reggeltől estig énekeltünk, szolmizáltunk, hóban, sárban térdig jártunk ugyan, de kicsik és nagyok mégis összetartottunk. A magyar népdalok és balladák, Bartók, Kodály kórusművei adták a zenei táplálékot, még Kodály Zoltánnak is hegedültem, mikor Tarhosra látogatott. 

– A hegedülésből hogyan sikerült átváltani csellózásra? Voltak ott példaképei?

– Szeretett tanáraink, Holló Sándor és neje, Csiri néni, a Mező-házaspár, Pap Laci bácsi és a többi, nagyszerű pedagógus a zenei ismeretek mellett munkára és kitartásra, emberré neveltek bennünket. Mindig csodáltam a nagyobbak, Mező Laci, Ádám Karcsi, Búzás Gabi, Sántha Béla csellójátékát, akiket Friss Antal, a Zeneakadémiáról leutazó gordonkaművész tanított. Akkor halt meg fiatalon az édesapám… Az Énekiskola 1954-es megszüntetésével a hegedülésem is véget ért. Édesanyám hallgatott a csellóművész, Tóni bácsi tanácsára, aki azonnal felvett békéscsabai tanszakára. Két év csellózás után nyertem felvételt a szegedi Konzervatóriumba, Báthory Sándor osztályába, és a tanárképző tagozaton, nála diplomáztam sikeresen.

– Békésen egész fiatalon lett a zeneiskola vezetője, komoly kihívást jelenthetett ez egy pályakezdőnek!

– Már tanárképzős tanulmányaim mellett, özvegy édesanyámat segítve taníthattam Sárhelyi Jenő igazgatása alatt, a békéscsabai zeneiskolában. 1960-tól a vezetésével működő szimfonikus zenekar csellószólamában, próbákon és koncerteken bővíthettem tovább főiskolai tapasztalataimat.  Békéscsabára 1963-ban költöztünk. Feleségem – akivel zenegimnazista korunktól kamarapartnerek voltunk – az 1. számú ének-zenei általános iskola zongoratanára lett. A következő évben 6/A osztályosaival és az általam vezetett, zeneiskolai vonószenekarral nagysikerű gyerekoperát mutattunk be, mely kuriózumnak számított a megyeszékhelyen.  Ennek köszönhettük, hogy a megyei vezetés tiltakozásunk ellenére, „népgazdasági érdekből” az akkor létesített zeneiskola alapító igazgatójaként, feleségemet zongoratanári állásban helyezett bennünket Békésre, 1965 szeptemberében. Ekkor csatlakozott még hozzánk friss diplomájával, szolfézs-és magánénektanárként Kökéndyné Nyíri Erzsébet.    

– A békési zeneiskolás gyermekek zenei nevelésekor, kollégáival a kezdetektől fontosnak tartotta az együttes muzsikálás megszerettetését, valamint a város lakosságának megnyerését az igényes kultúra számára. Miért?

– Olyan helyre vetett a sors bennünket, hogy pillanatok alatt kiderült az ott élő emberek zeneszeretete. Hatszáznál több gyermek jelentkezett az újonnan létesülő zene-iskolába, ez szüleik hozzáállását és zenét művelő hagyományaikat is elárulta. A tarhosi Énekiskola nyomdokait követő, értékes kóruskultúrájuk, önkéntes tűzoltó-zenekaruk, ÁFÉSZ-kamarazenekaruk tiszteletet ébresztet tantestületünkben, melyre építeni tudtunk.

   Nagy örömet, közösségi összefonódást jelentettek kezdetben a szóló- és kórusénekléssel összekapcsolt gyermekopera-bemutatóink, a zeneóvodások dalos, színpadi produkciói, gimnáziumi énekkarosaim rádiószereplései, majd az ifjúsági vonószenekar és fúvószenekar számtalan sikere a megyei és országos versenyeken. Ugyancsak az együttes muzsikálást célozta meg Tilinkó zenekarunk a budapesti, innsbrucki, drezdai vendégszerepléseivel, a JM-nemzetközi vonószenekari tábor 30 éves működése külföldi karmesterekkel és hazai zeneoktatásunkat képviselő kamaracsoportunk fellépése Bécsben, a II. Európai Gyermekzenei Fesztiválon.

  A felnőtt lakosságnak élményt jelentettek a zeneiskolában tartott, teltházas filharmóniai koncertek neves művészek fellépésével, tanári- és diákegyütteseink szereplései a karácsonyi, templomi koncerteken, zene- és költészet estek a könyvtárral közösen. Az összefogásnak köszönhetően ezek, mind híres zeneszerzők örökérvényű muzsikáját vitték közelebb az emberekhez.

– Napjainkban, ha valaki beül egy komolyzenei koncertre, azt tapasztalhatja, hogy igen kevés fiatal érdeklődik az értékes művészet iránt. Egyetért ezzel a megállapítással? Illetve hogyan oldaná meg ezt a problémát?

– A Békés megyei szimfonikusok tagja voltam közel hat évtizedig. Fontosnak tartom elmondani, hogy néhány évvel ezelőtt Kapolcson, a Művészetek Völgyében, sőt a békéscsabai repülőtér hangárjában, a Carmina Burana bemutatóján mintegy ezer ember volt kíváncsi, fiatalok és idősek, sőt, gyerekes családok is Carl Orff zenéjére! Budapesten, a Művészetek Palotájában szintén teltházas közönség fogadta a zenekar és a debreceni Kodály Kórus produkcióját, Beethoven IX. szimfóniáját játszhattuk nagy sikerrel, Somogyi-Tóth Dániel vezényletével.

   Nem mindegy, hogy koncertek előtt mekkora a beharangozás és reklám, melyhez elengedhetetlen az iskolai énektanári és szülői hozzáállás, figyelemfelkeltés vagy szervezett, közös koncertlátogatás. A leglényegesebbnek mégis azt tartom, hogy az előadó apparátusnak és a koncertet vagy kihelyezett énekórát felvállaló műsorvezetőnek úgy kell lobognia, hogy nagy szakmai tudásával, elhivatottsággal be tudja vonni és aktivizálni fiatal közönségét a klasszikus értékek irányába. Ma már, az állami támogatásnak köszönhetően ez, a legtávolabbi helyeken is megvalósítható, természetes folyamat! Sok Bősze Ádámhoz hasonló szakember, előadóművész villanyozza fel hallgatóságát, a középiskolásokat is országszerte, épp úgy, mint hajdanán Fassang Árpád „bácsi” művelte ezt szenzációsan a megyei ifjú zenebarát koncerteken. Vagy ahogy napjainkban a zenekari tagokból alakult Fuvola Fiesta és a Körös Kürtkvartett teszi egyre szélesebb körben, a megyében.

– Saját zenei, művészeti életútja során számtalan remek karmesterrel dolgozott, és ha jól tudom, a Szegedi Szabadtéri Játékok zenekarában is sok éven át gyűjthetett tapasztalatot. Hallhatnánk a legérdekesebb élményeiről?

– Hosszan tudnám sorolni az élményeket, akár a szabadtériről, akár a megyei szimfonikusok karmestereiről. Ha egy operabemutatót vagy Kodály Háry Jánosát a művészvilág nagy nevei fémjeleztek, akkor a közönség megtöltötte a többezres nézőteret a várható zenei élmény kedvéért. Örök emlék a szegedi dóm lenyűgöző, szabadtéri terén énekló Svéd Sándort kísérni a zenekarból Amonasro szerepében, Margaret Tynes Aidája apjaként, vagy Simándy József Bánk bánját, mindkét alkalommal a zseniális Vaszy Viktor vezényletével.

  Az ötvenes évek végén, moziban láttam „A kis karmester” c. filmet a francia csodagyerek Roberto Benziről. Az már történelemnek számít, hogy Szegeden, felnőtt, világhírű karmesterként dirigálta Bizet Carmenjét operaénekes felesége főszereplésével. A próbákon ugyan nem értettünk semmit a mester francia instrukcióiból és kettejük színpadi vitáiból, de zenét szolgáló szándékuk mégis megszülte a kívánt eredményt: elsöprő siker volt!  

– Ön a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar alapító tagjaként 1960 óta figyelemmel kíséri az együttes fejlődését. Milyen volt a zenekar akkor és milyennek látja őket napjainkban?

– Akkor még nagyon kezdő voltam, a Sárhelyi Jenő igazgatóm által vezetett zenekarban részben a tanárai, valamint amatőr muzsikusok és magasabb osztályos diákok játszottak. Jó volt ismerkedni a kiválasztott művekkel – Sibelius Finnlandia című műve, Bizet: Arlesi lány szvitje sok közös próba eredményeként került dirigálásával közönség elé. Halála után Tóth István, a csabai zeneiskola vonós tanszakának vezetője szervezte újjá koncertmesterként az együttest, és a megye zeneiskoláinak tanárait is bevonta a zenekar munkájába.    

   Ettől kezdve filharmóniai koncertek, ifjú zenebarát hangversenyek követték egymást, a karmesterek közül Jancsovics Antal és Sugár Miklós volt nagy hatással a zenekar fejlődésére. Az ő működésük idején kínálkozott számos lehetőség külföldi vendég-szereplésekre, így – többek között – Békéscsaba finnországi testvérvárosába, Mikkelibe, Belgiumba, Romániába, három alkalommal Triesztbe, majd 1986-ban, a MR Gyerekkórusával tíznapos japán körútra.   

   Somogyi-Tóth Dániel karmester 2007-től további sikerekre vezette a zenekart. Működését követően, 2011-től Uhrin Viktor hegedűművész lett az együttes művészeti vezetője és koncertmestere. Ő hívta meg karmesternek Gál Tamást, a budapesti Zeneakadémia tanszékvezető professzorát, akivel azután további ragyogó koncerteket valósított meg a szimfonikus gárda. Köszönhettük ezt remek munkamódszerének, tudásának, miközben őszinte, felszabadult hangulatot teremtett a próbákon, látványosan megbecsülte minden zenekari tag munkáját.  Legmeghatóbb emlékem vele kapcsolatban Csajkovszkij versenyművének bemutatója a Jókai Színházban, ahol hegedűművész fiam volt a szólista, és a zenekarral együtt muzsikálhattunk.

  2023-ban a Liszt Ferenc-díjas karmestertől, Érdemes Művésztől, a megyei szimfonikusok Örökös Karmesterétől Rázga Áron vette át a dirigensi pálcát.

   A zenekar honlapján, örömmel tapasztalom Szegedről is, hogy Uhrin Viktor művészeti vezetésével mennyi változatos, ünnepi alkalomhoz kapcsolódó koncert gazdagítja tovább a megyeszékhely zenei életét! Az együttes hűsége a Békés-tarhosi Zenei Napokhoz a települések összefogását hirdeti. A zenekari tagok újszerű formációi, farsangi-, családi-, erdei és stéghangversenyek, a főtér templomaiban felhangzó, csodálatos művek, a szabadtéri, nyári koncertek többszáz ember előtt Kodály szavait visszhangozzák: „Legyen a zene mindenkié!”

   Szeretettel gratulálok a szimfonikusok jubileumához, és kívánom, hogy tanári munkájuk mellett továbbra is sok szép muzsikával örvendeztessék meg a zeneszerető közönséget!  Köszönöm, hogy beszélgetésünk során képviselhettem őket!