Számos operett és musical előadásban, valamint operában is közreműködött itthon és külföldön egyaránt. Vallja, hogy minden műfajban és minden zenei, valamint színpadi közegben megtalálható az adott művész korának, hangfajának megfelelő szerep – a siker innentől kezdve már csak a befektetett munkán múlik. Bordás Barbarával, a Budapesti Operettszínház művészével, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar soron következő koncertjének sztárvendégével kötetlenül, spontán módon beszélgetek. A játék lényege: mondok egy szót, ő pedig megosztja velem, mi az, ami elsőként eszébe jutott.
Lázár Anita interjúja
– Mit jelent az Ön számára a zene?
– Elsőként az önkifejezés jut róla eszembe, bár nem csak arra használom: megnyugtatás, de inspiráció és motiváció is egyben. Megesik, hogy amikor próbálunk egy darabot, reggel a próbára menet a megfelelő lelkiállapotba kerüléshez olyan zenét hallgatok, ami képes jó irányban befolyásolni a hangulatomat. Most, hogy utánagondolok, már nagyon régóta használom ezekre a dolgokra a zenét. Zenei osztályba jártam az általános iskolában, a muzsika elsős koromtól kezdve jelen van az életemben. Míg más gyerekek a játszótérre jártak, addig mi szólampróbára.
– Színház. Mit jelent Bordás Barbarának?
– A színház…? Hm, kérdéseket és válaszokat… A darabok próbafolyamata során sokszor kapok válaszokat azokra a felmerülő kérdéseimre, amelyekre a saját vagy mások életével, illetve reakciójával kapcsolatban nem értettem korábban. Kérdéseket is felvet egy-egy ilyen időszak: mondjuk azt gondoltam egy adott helyzetről, hogy sokkal egyszerűbb, majd egy színpadi vagy zenei elemzés során kiderül, hogy komplexebb annál, mint hogy „A” vagy „B”. Állandó „zizgés” ez az én életemben: mindig van, amivel kapcsolatban elgondolkodtat.
– Család. Mi jut eszébe róla?
– Menedék. A színház egy nagyon magányos műfaj, legalábbis az én esetemben. Számtalanszor előfordul, hogy másodpercek alatt kell valakivel nagyon bensőséges viszonyt kialakítani a színpadi vagy a zenei helyzetek miatt, de egy maximum két-három hónapos próbafolyamat után lehet, hogy soha többé nem dolgozunk együtt. Az ember egyik helyről a másik helyre megy – a múlt hónapban például Szegedtől kezdve Münchenig voltak előadásaim – mindenhol helyt kell állni, teljesíteni kell… Nagyon szeretem a munkámat, nem tekintek rá teherként, de nagyon fontos, hogy az ember mögött legyen egy támogató közeg, akik segítenek, akik mellettünk vannak. Amióta pedig megszületett a gyerekem, azt is pontosan tudom, hogy jó és fontos dolog színpadi alkotásokat létrehozni (és gyakran gondolja az ember, hogy ez egy olyan darab lett, amire száz év múlva is emlékezni fognak), de hogy van valaki, akiért érdemes minden reggel felkelni, az ad valódi erőt. Egy olyan fajta, soha meg nem szűnő cél az ő boldogsága, ami értelmet adhat az egész életnek – túl azon, hogy szeretjük a szakmánkat, és sok szép dolog van ezen kívül is. Amióta gyerekem van, nekem ő van az első helyen.
– Egészség?
– Korábban nem annyira tudtam vigyázni magamra, nagyon nehezen mondtam nemet. Most már figyelek rá, hogy mielőtt igent mondanék, legyen időm átgondolni. Próbálkozom azzal is, hogy minél tudatosabban legyek jelen, amikor pihenek.
– Az utolsó szó a kihívás…
– Kihívás??
– Igen, mi az, ami először eszébe jut a kihívás kapcsán?
– Hogy be kell gyújtani a rakétákat! Össze kell koncentrálni az összes figyelmet. A kihívásról nekem első körben a fókusz ugrik be. Az, hogy rendszerezni kell, ki kell találni, hogy az adott feladatnak miként lehet a lehető legjobban megfelelni. Amint egy olyan helyzet elé kerülök, azt mondom magamnak, hogy “oké, akkor vegyünk egy mély levegőt, most ez a feladat” – biztos, hogy nagyon nehéz, de van egy mély, belső bizonyosságom, ami miatt nem tudom elképzelni, hogy ne sikerüljön. Ez nyilván örökség is a szüleim részéről: nálunk nagyon erős a női vonal, de apukám számára is fontos a rendszerezés, átgondoltság, ő is mindig megoldja azt, amit akar. És van bennem egy nagyon erős bizalom a Jóisten felé, pedig nem vagyok minden hétvégén templomba járó.
Ha jön egy kihívás, össze kell gyűjteni minden eszközt: tálentumot, szervezést, mindent ahhoz, hogy ez pályára álljon, beteljesüljön, a többit a Jóisten hozzáteszi.
– Miként gondol a békéscsabai fellépésre?
– Amikor a színpadon vagyok, az a legfontosabba számomra, hogy én jól érezzem magam. Ha én rendben vagyok, azt hiszem, aki hallgat, néz, az is jól fogja érezni magát, és meg fogja érezni azokat a gondolatokat, amelyeket én szeretnék közvetíteni. Abban bízom, hogy ez fog Békéscsabán is történni!
Fotók: Pilván Anita
