Nyárbúcsúztató Operettgála várja közönségünket a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarral 2025 augusztus 24-én. Ez alkalomból koncertünk egyik sztárvendégével, Domoszlai Sándor tenorénekessel beszélgetett Lázár Anita.
– Sportoló, közgazdász vagy zenész? Mikor és hogyan dőlt ez el?
– Többféle választása van az embernek gyermekkorában, mi a sportot választottuk a testvéremmel: úsztunk, utána jött a kézilabda, majd középiskolában Egerbe kerültem és mindenképpen vízilabdázni szerettem volna. Az olimpiai bajnok Pócsik Dénes volt akkor a szakosztály vezetője, a csapat roppant sikeres volt – ez nagyon motiváló volt számomra. Én amúgy közgazdasági szakközépiskolába jártam, és amikor döntésre került a sor, logikusnak tűnt, hogy ezt az utat folytassam tovább – így lett az, hogy külgazdasági közgazdászként diplomáztam. A sport utána is megmaradt természetesen – bár versenyrendszerben, de amatőrként. Pár évvel ezelőtt hagytam abba az igazolt versenyzést.
– Én még mindig nem értem, miként lett Önből zenész?
– A zene úgy jött, hogy a középiskolás kollégiumban volt egy nagyszerű barátom, aki különböző zenekarokban énekelt, én meg időnként vokáloztam neki. Majd mikor ő kilépett abból a rockzenekarból, ahol játszott, engem ajánlott be. Innen indult a zenei vonal. Nagyon sok rockzenét hallgattam – tulajdonképpen a 80-as évek vége- 90-es évek elejéről beszélünk: trapézfarmer, hosszú haj, rockbulik… Nagyon menő volt, imádtuk! Zenekart is alapítottam, a Republicnak voltunk az előzenekara, rengeteg ember előtt játszottunk. A komolyabb zenei karrier azonban valójában az utcán kezdődött 1994-ben: az Eszterházy Károly Főiskola előtt utcazenéltem. Kijött az iskola akkori docense, és megkérdezte, hogy „fiatalember, volna-e kedve más műfajban is énekelni?”… Mondtam neki, hogy igen. „Akkor jöjjön el a színházba, mert lesz egy felvételi!” Ezután elvégeztem a két évet, nagyszerű tanáraim voltak, sokat tanultam tőlük.
– Melyek voltak eddigi kedvenc szerepei?
– Vannak meghatározó szerepek az ember életében – én bonvivánként tudok erről nyilatkozni. Nagyon-nagyon szeretem Lehárt. Hatalmas kedvencem volt (és tulajdonképpen a lányom is erről az édes, tündéri karakterről kapta a nevét: Zórika) a Cigányszerelem című darabja, én pedig Józsit játszom ebben a darabban. Nagyon énekelni való zene – talán azt mondhatom, hogy az egyik kedvenc szerepem. Ha már Lehárnál tartunk, akkor a Mosoly országa jut még eszembe, ami viszont tényleg egy egész estét betöltő éneklés – nem jellemző ennyi szóló egy bonviván esetében. Szerintem az operettirodalom legnagyobb duettje van benne, a Szív-duett, nem beszélve a hatalmas finálékról! Ez egy igazi énekesi kihívás. Ami pedig végigkísér és leggyakrabban játszott szerepem volt, szintén Lehárhoz köthető, a Víg özvegyből Daniló szerepe. Nagyon érdekes, hogy ahogy korosodtam, tapasztaltabb lettem, majdnem mindent eljátszottam már. Például Strauss Cigánybárójában játszottam Ottokárt, Homonnayt, sőt, magát a főszereplőt, Barinkayt több szászszor… valahogy úgy alakult, hogy egy adott darabon belül mindent eljátszottam valaha. Tulajdonképpen már egy olyan vízióm van például ebből a darabból, hogy akár meg is rendezhetném! De nem szeretnék elmenni szó nélkül a Csárdáskirálynő és a Marica grófnő mellett sem.
– Miként készül Békéscsabára?
Nekem Békéscsaba nagyon kedves város, hiszen a Jókai Színház produkcióiban számtalanszor játszhattam Seregi Zoltán igazgatása alatt az elmúlt tizenvalahány évben. A Szentesi és a Szarvasi Víziszínház produkcióiban minden évben szerepelhetek, ez számomra egy nagyon nagy boldogság… Öröm Békéscsabára menni, jó a közeg, jó a színházi jelenlét – talán azt lehet mondani, hogy ott van az utolsó olyan színházi közösség, akik az én elképzeléseim alapján és tradicionális viszonylatban is az utolsó „bástya”. Amikor felkérést kaptam, azonnal igent mondtam, és egyeztetve a karmester úrral azt gondolom, hogy egy igazán színes repertoárral készülünk. Várom már, hogy találkozhassak a zenekarral és a közönséggel!
